Távművészet ABB robotokkal

2013. október 7. - Egy művész, két robot és három helyszín: A festőművész Bécsben dolgozik a műalkotáson – miközben az ABB robotjai elkészítik ugyanazt a képet Londonban és Berlinben.



Nem mindennap adatik meg, hogy az ember szemtanúja legyen, miként ejti ámulatba emberek ezreit egy, az ABB által kifejlesztett robot Európa egyik leghíresebb közterén. Szeptember végén pontosan ebben lehetett részünk a londoni Trafalgar téren.
A Bécsi Idegenforgalmi Hivatal egy osztrák művész, Alex Kiessling, közreműködésével olyan eseményt szervezett, melynek keretében Alex nem csupán Bécsben, hanem ezzel egyidőben a berlini Breitscheid téren, valamint a londoni Trafalgar téren is ugyanazon művészeti alkotáson dolgozott. A projekt a Távművészet (Long Distance Art) elnevezést kapta.
A londoni és a berlini helyszíneken két ipari robot „asszisztens” (ABB IRB 4600) segítette Alex munkáját, amelyekhez műholdas kapcsolat segítségével juttatták el Bécsből a szükséges, valós idejű adatokat. Az eredmény három külön műalkotás, melyekből a folyamat végén triptichon készül.



A baloldalon Alex látható, amint az eredeti művön dolgozik Bécsben, a középső képen a Londonban, míg a jobb oldali képen a Berlinben tevékenykedő robot látható
A projektről nyilatkozva Alex megjegyezte, hogy a “festés az egyik legősibb művészeti kifejezési forma, míg a robottechnika egyike az emberiség legfrissebb találmányainak. Hosszú távon a robottechnika bizonyára kulturális és technológiai forradalmat idéz elő, olyan változásokat eredményez, amelyekről ma még nem is álmodhatunk.”
Christian Steiner, a fent említett technológiát kifejlesztő INDAT cég szakembere elmondta, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük ennek az ambiciózus projektnek a sikerre vitele során. “Egy rózsaszín gömböt helyeztünk el Alex rajzeszközének végén, ennek segítségével gyűjtöttünk adatokat az infravörös érintőképernyőről és a Bécsben elhelyezett Microsoft Kinect mozgásérzékelő berendezésről. Ezt követően elemeztük a művész mozdulatait, majd az adatokat valós idejű koordinátákká alakítottuk, s így juttattuk el a robotokhoz. A robotok tehát imitálták a művész mozdulatait, és elkészítették Alex művének interpretációját. Az adatokat egy erre a célra kijelölt műholdas kapcsolat segítségével juttattuk el Bécsből Berlinbe és Londonba.”
Kiessling elmondása szerint, több mint hat hónapot vett igénybe az általa használt technika és szoftver tökéletesítése, és ahogy egyre inkább beletanult a robotokkal való együttműködésbe, egyre többször tette fel magának a kérdést, mi különbözteti meg az eredetit a másolattól. „Mert mit is csinálnak a robotok valójában?” - tette fel a kérdést az egyik sajtótájékoztató alkalmával. „A gépekkel való együttműködés során egyre inkább úgy tűnt számomra, hogy ez nem is igazán nevezhető másolásnak, hanem sokkal inkább klónozásnak.”
Az elkészült alkotások alapját egy ‘hibrid-fej’ képezte – a kép két oldalán két fél arc rajza látható, amelyek közrefognak egy teljes egészében megfestett emberi arcot. A három különálló vásznat egymás mellé helyezve létrejön egy panelfestmény, amelyet majd ebben a formában is kiállítanak Bécsben és Londonban.



Keresés



KAPCSOLAT